Get ready for social entrepreneurship training course 



Helyszín: Románia, Predeal
Időpont: 2014. június 9-14.


Élményeink a tréningről

Kállai Barbara > Erőforrás Egyesület, Nyaregyháza
Töviskes Imre > HUMAN-NET Alapítvány, Nyíregyháza

„A szociális gazdasággal kapcsolatos gondolatokba egyre gyakrabban futunk bele nem csak böngészés, hanem a különböző területek számára szervezett szakmai fórumokon is. A civil szervezetek, önkormányzatok és általánosan a jóléti szervezetek mellett a hagyományosnak nevezhető üzleti szektor szereplői is komoly érdeklődést mutatnak, ha meghalják, hogy erről van szó. A tréning céljai között a résztvevők szempontjából talán a legfontosabb az volt, hogy a szociális vállalkozók, vállalkozások lehetőségeiről beszéltünk, és közösen kidolgoztunk olyan ötleteket, amelyek a szociális vállalkozások fontosságának megértését, a fiatalok szociális vállalkozóvá válását segítik.  „ - Imre

„ A tréningen olyan új ismereteket szereztem, amelyeket a későbbiekben is tudok majd hasznosítani, hiszen néhány munkatársammal egy szociális vállalkozást szeretnénk majd indítani. A tréningen lehetőség nyílt már tapasztalt szociális vállalkozókkal is találkozni, akik meséltek kezdeti nehézségeikről és sikereikről. Lelkesedésük és motivációjuk rám is nagy hatással volt. Sokat tanulhattunk tőlük is, és a résztvevőkkel is kicserélhettük ismereteinket, tapasztalatainkat. „ - Barbara

„Munkacsoportokban dolgozva alakítottuk üzleti terveinket, a „business canvas” modell felhasználásával, a szervező nemzeti irodák munkatársainak, a trénereknek és a bevont szakembereknek a segítségével. Ezeknek a terveknek a célja olyan szimulált szociális vállalkozási ötlet megvalósításának a végig gondolása volt, amely nemzetközi együttműködéssel is működhet és akár az ERASMUS + program keretében benyújtott pályázatnak is része lehet. A tréning szervezésében aktív nemzeti irodák képviselői a helyszínen komoly segítséget nyújtottak nem csak a szociális vállalkozások hátterének és lehetőségeinek megértésében, de az ERASMUS + programmal kapcsolatos kérdéseinkben is. Betekintést kaptunk konkrét programok bemutatásán és intézménylátogatáson keresztül a Romániai valóságban a szociális gazdaság területén működő szervezetekről, programokról illetve a nemrégiben változott jogi helyzetről. „ - Imre

„A tréning után többször is beszélgettem a munkatársakkal itthon arról, hogy hogyan induljunk el a vállalkozásunkkal, mit és hogyan tudunk hasznosítani a tréningen tanultakból. Hasznos modelleket és technikákat sajátíthattam el Romániában, így felkészültebben indulhatunk neki a munkánknak. Nagyon jó volt más nemzetiségű emberekkel megismerkedni, barátkozni, akikkel a baráti és/vagy szakmai kapcsolatot továbbra is tartjuk. Több közös tervünk is van a közeljövőre nézve.” - Barbara

További információ: barbara.kallai{kukac}gmail.com, toviskes.imre{kukac}humannet.hu
 

Halász Dániel > MAD Marketing Kft., Debrecen

Fiatal vállalkozóként és nem-formális vállalkozásfejlesztés mesterképzésen tanuló hallgatóként egyaránt nagyon hasznosnak találtam a tréninget, amelyre elsősorban azért jelentkeztem, hogy olyan CSR stratégiáról tanuljak, amelyet mikro-vállalkozásunk is tud alkalmazni. Továbbá az is motivált, hogy még többet tudjak meg a vállalkozói oktatásról és a vállalkozások rendelkezésére álló különböző pénzügyi forrásokról (Erasmus+).
A tréning nagyszerű lehetőség volt arra, hogy számomra és a vállalkozásunk számára is előnyös kapcsolatokat építsek ki és más inspiráló társadalmi vállalkozókat ismerjek meg.
A képzés egyik végkimeneteleként egy projektet terveztünk meg és dolgoztunk ki, – spanyol, horvát és román partnerekkel – amelyet a közeljövőben Erasmus+ forrás segítségével szeretnénk megvalósítani.
Összességében nagyon jónak tartottam a Get Ready for Social Entrepreneurship ITC-t. Vállalkozóként is megtaláltam a CSR tevékenységgel kapcsolatos számításaimat az előbb említett projektben. Ezen kívül a képzésen képviselt szervezetek egy részének célcsoportja is vagyok fiatal vállalkozóként és nem-formális oktatásban tanuló hallgatóként, így duplán profitálhattam a lehetőségekből.
Az itt szerzett tapasztalatokat a vállalkozásfejlesztés képzésemben lévő vállalkozásokkal és coachokkal osztottam meg, hogy ők is hasznosíthassák az általam tanultakat.

További információ: danielhalasz4{kukac}gmail.com


További képek: itt